Polgár Istók

Előzménye a Bolond Istók. Az aranyi ihletés személyemben és életemben egyszerre maradandó és változó. Én vagyok Istók meg nem is: én is írok meg ő is: a magam belvilágát szemlélhetem benne, kívülről. Az én Istókom, bár “menthetetlenül magyar”, ahogy Babits Mihály mondaná, nem mentegetheri magát nemzeri hivatkozással. Nem “népi sarjadék”, csak a történelem megkaszált sarjúja: polgári származékként kellett – nem annyira “mandátumosan”, mint inkább sztoikusan – túlélnie többféle politikai rendszert. Milyen tapasztalattal gazdagodott? Azzal, hogy ezek a rendszerek a szegény ember felől nézve egyaránt agresszíven abszurdak. Akinek végképp meg nem romlott a kedve, akár nevethet is rajtuk – a sírás helyett. Ami prózában panaszkodás lenne, versben “erőjáték” is lehet. Ezért vonzódik a modern élmény a hagyományosan kötött formához: mert keresi benne az erőterét. Vagy inkább mozgásterét? A kettő egyet jelent. Nekem azt jelenti, hogy mozgékonyan otthon érzem magam a byroni-aranyi strófában.