Hagyomány és lelemény. A magyar irodalmi modernség első hulláma

Tverdota György egyértelmű hőse József Attila: róla ebben a könyvben alig esik szó. Ezúttal a Nyugat “alapító generációját” vizsgálja, Adyt, Móriczot, Babitsot, Kosztolányit, Krúdyt. Nem a legendákkal körülvett, mítosszá merevített írókra kíváncsi, hanem azokra a kételkedő, meghasonlásokkal küzdő, ellentmondásos alkotókra, akik minden bizonytalanság, vita, torzsalkodás ellenére létrehoztak egy kivételesen sikeres vállalkozást, a Nyugat folyóiratot. Azt a lapot, amelyről, úgy hihetjük, tudunk mindent – ha ezt a könyvet végigolvassuk, nem pusztán azt érthetjük meg, felül kell vizsgálnunk a XX. század magyar irodalmáról kialakított, tanárainktól örökül kapott “sajátos víziót és értékrendet”. Azt is be kell látnunk, hogy még messze nem vontunk le minden tanulságot a jól ismertnek tűnő művekből – pedig az értelmiségi lehetséges feladatairól vagy a szegénységről, a “relatív ínségről” is többet tudunk meg, ha Babitsot vagy Móriczot olvasunk. Tverdota György szenvedélyes olvasó – akit nemcsak a mű és az olvasó, hanem a mű és a szerző viszonya is érdekel. És szenvedélyes tanár is: írásban is úgy szól hozzánk, hogy azt érezhetjük, ott ülünk az óráin. (Szilágyi Zsófia)