Ellenfényben valamivel

Születtem, mint oly sokan mások, igaz, Kardos András néven már kevesebben, és 1953-ban még kevesebben. Magyar-esztétika szakon végeztem, magamat leginkább kritikusnak, esztétának és szerkesztőnek tartom. A szocializmusnak becézett kádári korban voltam katona (ezt csak azért említem, mert itt értettem meg igazán, hogy hol élek: diktatúrában), voltam évtizedig állástalan és a demokratikus ellenzék másodvonala, írtam kritikát, esszét, tanulmányt.
A váltás után Debrecenben tanítottam a Filozófiai Intézetben húsz éven át, hála mesteremnek és barátomnak, Vajda Mihálynak. Szerkesztettem a Hiány névre hallgató szociálliberális kétheti lapot és a Gond című filozófiai folyóiratot. Életem legmunkahelye a Lukács Archívum lett, ahol a rendszerváltás után egészen az intézmény szétveréséig (2017) dolgozhattam.
Ezt azért is tartom kiváltságnak, mert Lukács György volt az a filozófus, aki egész életemben megkerülhetetlen szerepet tölt be, akár vitázom vele, akár csak megérteni próbálom. Lukács mellett Vajda Mihályt kell megemlítenem, valamint apámat, Pándi Pált, akivel szintén egész életünk a szeretet és a vita kettősségében zajlott le.
Mint remélem, ebből a kötetből is kiderül, hogy életem alapmorfológiája a létnek ez a két modusa: vita és szeretet.