Vénusz jegyében – Pécs regénye

Sopianae, Fünfkirchen, Quinque Ecclesiae, Pečuh, Pečuj, Pécs: soknevű, soknemzetiségű kultúrváros, amelyben kibogozhatatlanul keveredik a római alapítók, a középkori egyetemváros, valamint a törökök Iremjének – földi mennyországának – emlékezete a tizenkilencedik századi prosperáló polgárváros hagyatékával.
Pécset sokan jöttek meghódítani, de a város, amelyet a törökök szívrablónak mondanak a krónikáikban, szilárdan áll az alapítás óta a déli határvidéken. Régebbi, mint maga az ország.
Péntek Orsolya negyedik regényének hősei egykori városlakók: Ulpia Ruca kelta-római asszony és leszármazottai, az egyetemen tanító Galvano da Bologna, a Mátyással élet-halál harcot vívó Janus Pannonius püspök és az itt élő, csodatévő Idrísz baba, a bektasi szent. De felbukkannak az egykori pestiskórház szakácsnői és sírásói is. A Zsolnayak, az Angsterek és a szomorú huszadik század megannyi figurája a szerb megszállóktól az ’56-os forradalom után utóvédharcokat folytató mecseki láthatatlanokig.
A Vénusz jegyében – Pécs regénye: városregény. Hol Apuleius, hol a reneszánsz krónikák, hol a török útleírások és mesék nyelvén megszólaló történet, amelynek főszereplője az örökké változó, mégis minden időrétegét őrző, immár közel két évezredes város: Pécs.

“- Más itt a víz. Ízesebb. És talán ezért más a gyümölcs is, több benne az éjszaka, és több a hideg. Megcsípi a fagy a fákat, amelyek emlékeznek erre a fájdalomra, amikor a nap perzseli őket. Édesebb lesz a húsuk. Nehezebb a gyümölcsük, és szebb.
A Száműzött gyakran beszélt Sopianaeról úgy, mintha egyszerre gyűlölné és szeretné.
Egyszer azt mondta, nem tehet mást, az egész birodalomban ez az egyetlen város, amely Rómán kívül teljes egészében az ő születésekor is uralkodó Vénusz jegyében áll.”