Szépen Ölni

“A jobb válla felett keresett engem, az arcán láttam kiegyenlítődni újra a súlyokat. Sípolva nyílt az ajtó, két szárnya, mintha a férfi két karjává vált volna, az öle melegét magam alatt érezve, úgy láttam, megemeli a testet. Kilépett, aztán a buszmegállóban megállt. Egyenesen velem szemben, szilárdan, pedig akkor már tudtam, repülni készül. Az angyalok hajnaltájt szoktak a mélybe vetődni, ahhoz már késő lett volna. Néztem az üvegen keresztül az arcom, az arcát. Összekenődtek a színek, a sárgás, meleg fények és a barna árnyalatai, elmosódtak a kontúrok is, amíg állt a busz, eldönthetetlen volt, melyik vonás az övé, melyik tartozik hozzám.”