Betonhídon Atlantiszba

„…aki ezeket írja, negyven éven át külhoni magyarként Angliában, Amerikában és (Nyugat-Németországban is) élt, huszonkét évestől hatvankét éves koráig ott pácolódott, egyesek szerint fertőződött. Ezen változtatni nem tud, nem is akar. Máshogyan nézi ugyanazt, mint a belhoniak, akik magukat határon-belülieknek gondolják, mivel magyarországiak. Ez a máshogyan néző, máshogyan nézettként is, a határon túliakkal – felvidékiekkel, erdélyiekkel, vajdaságiakkal –, érezte és érzi magát cinkosnak. A maga mentségére csak azt tudja mondani, az eklézsia megkövetése nélkül, hogy nem idegen szemekkel néz, aki idegeneknek idegenben megélt ismeretével is.”

„Teszi ezt mintegy olyan meggondolásból és meggyőződésből, hogy az univerzumnak épp úgy nincsen és nem lehet homlokzata, mint Istennek, egy kavicsnak vagy egy széknek.”